Tudósok véleménye szerint már nyolcezer évvel ezelőtt, a Kaukázus területén szőlőt műveltek, ami a mai vadszőlőre hasonlíthatott. Ezt borkészítési szándékkal tették. De a legújabb kutatások azt látszanak alátámasztani, hogy Kínában már mintegy kilencezer évvel ezelőtt is folyt szőlőművelés. Az írásos emlékek alapján azonban az már biztosan állítható, hogy az ókori babiloniak is fogyasztották a bort. Bár az egyiptomiak jobban kedvelték a sört, az ő történelmükben is megjelent a bor. A közismert bibliai történet szerint Noé két szőlőtövet is felvitt bárkájába, hogy ezzel egyszerre menekítse meg az özönvíz elől a szőlőt, mint gyümölcsöt, és a belőle készült bort is. Mindezekből látszik tehát, hogy a bor rendkívül régi eredetű ital, gazdag történelemre tekinthet vissza. Az ókorban nem csak szőlőből próbáltak bort készíteni az emberek, de ez napjainkban is így van. Már régen is ismert volt a különböző gyümölcsökből készített nedű, mint például a datolyabor, vagy a ma is készülő almabor. A legkedveltebb és leggyakoribb azonban máig a szőlőből készült változat maradt.

A történelem folyamán a görög nép volt az, amely készítését mesteri fokra emelte, s azt-, valamint fogyasztását szertartássá fejlesztette. A görög birodalomban a bort nem annyira ételekhez fogyasztották – mint ahogy manapság szokás – hanem napközben csillapították vele szomjukat. Este gyakorta gyűltek össze, s e társas program során a borfogyasztás központi helyet foglalt el. A rómaiaknál már határozott cél volt a részegség mámorító állapotának elérése. Az utókorra maradt dokumentumok alapján megismert borral kapcsolatos történetek, feljegyzések azonban nem sok információval szolgának arról, hogy milyen lehetett az akkoriban készült italok minősége, íze, zamata. Az akkori borkészítési technikák nem voltak még olyan kifinomultak, mint napjainkban, ebből lehet következtetni arra, hogy nem sikerült olyan kiváló minőségű borokat készíteni; de mindenképpen elmondható, hogy tudatosan és tervszerűen előállított borokról nem beszélhetünk.
Az ókori népek ritkán fogyasztották a bort hígítás nélkül, főképp azért, mert az akkori borok testesebbek, magasabb alkoholfokúak voltak. Ez jó szolgálatot tett a gyors lerészegedés ellen, de az esetleges borhibákat is javította, valamint növelte a rendelkezésre álló ital mennyiségét. Később kettévált a fehér- és vörösborok fogalma, megjelentek a borüzletek, ahol a borból készült borecetet is árulták. A görög birodalom- valamint a borkultúra fejlődésével a görögök már megkülönböztették a termőhelyeket és az évjáratokat is. Általánosságban elmondható azonban, hogy az ókorban nem becsülték túl sokra a vörösborokat, még kifehérítésükkel is próbálkoztak.
 

A kereskedelem kibővülése, valamint a háborúk elterjesztették a bort, s a régi, ókori államokból kiindulva Európa számos pontján folyt már a szőlőtermesztés, borkészítés, s a világ más tájain (Ázsia, Dél-Amerika) is ismerték már a borkészítés tudományát. Az évezredek óta folyó borkészítés mára kifinomult művészetté tette az istenek italának is nevezett bor készítésének minden mozzanatát.